OK. Most már értelek.
Védeni nem védek én senkit. Én csak az általam objektívnek vélt, tőlem független állapotról írtam. Semmi több.
Ennek az állapotnak a változására, a mi személyes véleményünk minimális hatással van.

Úgy érzem, nem teljesen pontosan értjük egymást.
1. A „palacsinta sütöde” kifejezésen azt akartam mondani, vannak olyan piaci területek, ahová kisebb tőkével is be tud lépni egy cég. Van, azonban ahol óriási tőke szükséges az ígéretes piaci megjelenéshez.
Ez objektív, piaci sajátosság.
Mellesleg, persze csak a piac döntheti el hány „palacsintasütődére” van szükség.
2. Valóban, a kis ember némelykor olyan hibát, tévedést is lát, amit egy igazgató nem észlel. Némelyik cégnél ezt a gyakorlatban is meg hallgatják, máshol csak elméletileg, vagyis csak kijelentés szinten. Az összkép, a teljes folyamat átlátása, a vezetés azonban mindenhol az igazgató dolga, nemde? Ha nem így lenne, nem is lenne szükség vezetőre!
Igen nagy tisztelettel, „a portás, a takarítónő” gondolhatja, hogy az „igazgató” nem ért a dolgához, (részletkérdésekben még igazuk is lehet!) de összességben, lehet olyan szakszerű intézkedésekről, van szó, amit például egy közgazdász átlát, megért, míg egy átlag ember nem.
Végül pedig az „utca véleményének a becsmérléséről” kifejezésről.
Egyfelől, persze mindenkinek joga van elmondani egyénileg és csoportosan is, egyszer vagy ismételten a véleményét. Erről szól alapvetően a demokrácia! De ez nem jelenti azt, ha a másik fél nem fogadja el a véleményünket, és nem cselekszik, ahogy követeljük, akkor ezzel önmagában azt mondaná ezzel a tüntetőknek „kuss legyen”.
Érzésem szerint ez vagy túl nagy érzékenység, vagy a demokrácia félreértése / félremagyarázása.
Egy vezetőnek KELL tudnia, mire van szüksége cégének (országának, ha erről van szó) és nem népszerűségi kutatások alapján kell, döntsön. Nem lehet mindig a kellemes lépéseket tenni, gyakran a hasznosat kell választani, még ha ez pillanatnyilag nem oly népszerű is. Ez a magán életünkben is így van, miért lenne magasabb szinten másképp?

A 2.-re: Nyilvánvalóan nem lehet sem országot sem céget úgy vezetni, hogy a leghangosabban kiabáló alkalmazottak hangját halljuk csak meg. De mondd el nekem, hogy ennek ellenére mégis miért szokás, hogy a cégvezetők azt sugallják az alkalmazottak fele, hogy fontos az egyéni hozzájárulásuk, véleményük? Nem azért mert rájöttek, hogy mindenki a saját maga szintjén sokszor jobban meglátja a tökéletlen, hibás folyamatot mint a vezérigazgató a bőrszékéből? Szóval ha ez így van a magánszférában, akkor miért engedi meg magának az ország megbízott vezetője azt, hogy becsmérelje azt aki véleményét utcai tüntetésen vállalja? Ez úgy csapódik le az emberek lelkében, hogy a ti véleményetek nem fontos, sőt: kuss legyen. Az alattvalói státus erősödik bennük, nem pedig a részesedéssel-felelősséggel rendelkező öntudatos (állam)polgári magatartás. Ez a becsmérlő üzenet pedig pont azt a demokráciát rombolja, amit annyira féltenek az ellenzék mocskos kezétől.