A reformláz nemcsak a kormányoldal sajátja. A választási kampány hevétől fűtött Fidesz szintén egészen eredeti javaslattal állt elő: egy új, önkormányzati vezetőkből álló testület megalakítását tartaná szükségesnek. Elképzelése szerint a grémiumnak vétójoga lenne az állami költségvetés és a nemzeti fejlesztési terv tekintetében.

Nem ez az első eset, hogy az alkotmányos rendbe való durva és egyébként indokolatlan beavatkozást úgy próbálják előadni, mintha egy jelentéktelen, technikai módosítást javasolnának – mondjuk – a közterületi újságolvasást szabályozó törvényben. Annak idején az úgynevezett költségvetési tanáccsal is hasonló volt a helyzet.

A Fidesz egész politikáját (még tovább) hitelteleníti, hogy megint olyasmivel álltak elő, ami egyrészt kizárólag aktuálpolitikai indíttatású (ha éppen villamoskalauz választás lenne október elsején, akkor nekik követelnének hatáskört például a beszedett büntetések elköltésére), másrészt teljességgel antidemokratikus, hiszen jogaiban korlátozná és illegitim ellenőrzés alá helyezné a parlamentet, ami viszont az Alkotmány szerint egyértelműen “a Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve”.

Persze lehet ilyen önkormányzati testületet csinálni, csak azt sok helyen szenátusnak nevezik, és a parlament második házát alkotja. A Fidesz eddig tudtommal nem volt a kétkamarás országgyűlés híve…

Valószínűbb, hogy az egész ötlet onnan jött: milyen jó lenne egy esetleg megnyert önkormányzati választás után ilyen módon az országos politikát is saját befolyásuk alá vonni, hiszen az állami költségvetés mindennek a sarokpontja. Álmodni persze szabad, de nem biztos, hogy érdemes mindig a nyilvánosság elé állni vele. Kilóg a lóláb…

A Nemzeti Bank elnöke megint nem úgy viselkedett, ahogyan a “független” média elvárta volna tőle. Aczél Endre a Népszabadságban azt kifogásolja, hogy Járai Zsigmond kritizálni merte a konvergencia programot, és ezzel – szerinte – tovább erodálta a külföldi befektetők maradék bizalmát. A szerző Alan Greenspan magatartását állítja vele szembe, aki – állítólag – “bizalmat gerjesztett, reményt keltett akkor is, amikor tudta: jó oka nincs rá”. Aczél ezzel a mondattal simán hazudósnak minősíti az amerikai jegybank elnökét, de ez legyen a kettőjük ügye. Az igazi probléma az, hogy – valamiféle perverz módon értelmezett gazdasági patriotizmus jegyében – követelményként fogalmazza meg a valóság elferdítését a mindannyiunk életét meghatározó, abszolút közérdekű gazdasági-pénzügyi adatok vonatkozásában.

Ha valaki az elmúlt években hajlandó volt a retorika mögé is nézni, azt láthatta, hogy miközben a kormány előrejelzései rendre tévesnek minősültek, a jegybank szakemberei elég jó közelítését adták a makrogazdasági mutatóknak. Nem kell sok ész ahhoz, hogy megállapítsuk: a befektetők bizalma nem az MNB szigora, hanem a kormány folyamatos hazudozása miatt fogyatkozott meg. Ebben a helyzetben arra biztatni az egyetlen, még valamennyi nemzetközi hitelességgel rendelkező szereplőt, hogy ódákat zengjen arról a programról, amit egyszerűen elégtelennek talál a problémák kezeléséhez — nem túl bölcs dolog. Ugyanis éppen annyi logika van abban, ha a Nemzeti Bankot és annak vezetőjét gyanúsítjuk a “minél rosszabb, annál jobb” elvének követésével, mint ha az ellenzék bizonyos erői teszik ugyanezt csak éppen az aktuális kormánnyal. A csőd senkinek sem érdeke, mert annak következményei egészen kiszámíthatatlanok lennének.

Az Aczél Endre-féle mentalitás ugyanabból a “kulturális örökségből” származik, amely például 1986-ban a csernobili katasztrófa eltitkolására késztette a szovjeteket: amiről nem beszélünk, az nincs vagy nem is történt meg. A hazudozás azonban mindig a baj elhatalmasodásához vezet. A régi-új kormány többször is ígéretet tett arra, hogy tiszta vizet önt a pohárba. Legutóbb az ország valós pénzügyi helyzetének “ki nem bontásával” (Gyurcsány) köpte szemen magát és az országot, de úgy látszik, nem ez volt az utolsó alkalom. A publicisták szövetségének támogatásával…

Gyurcsány Ferenc bejelentette: a szlovákiai magyarverés kapcsán hétfőn behívatják a Külügyminisztériumba a budapesti szlovák követség ügyvivőjét.

Kérdésem: kinek “szent” ennyire a hétvégi munkaszünet???

A kormány tegnap tárgyalta a konvergencia program tervezetét. Rendben, biztos nagyon elhúzódott a munka (bár a pénzügyminiszter szerint semmi lényeges változtatás nem történt a dokumentumon), úgyhogy csak ma reggel tartottak sajtótájékoztatót az ügyben. Veres János kezében ott a várva várt dokumentum, megmutatja, majd üdvözült mosollyal közli: csak délután teszik ki a minisztérium honlapjára. Azaz: kérdezni még véletlenül sem tud senki a konkrét részletekről. Ügyes…

A szokasos augusztus huszadikai hercehurcat iden sikerult elkerulnom: jo negyszaz kilometerre vagyok meg mindig Budapesttol. De ahogy sorra olvasom a tuzijatek idejen kitort viharral foglalkozo hireket, szeretnek meg sokkal messzebb lenni otthonrol.

Ha ugyanis egy ilyen katasztrofahelyzetben arrol kell tudositast kesziteni es korbekerdezni ezer szakertot, hogy jogilag rendben levo dolog-e, hogy a nagy irodahazak es kozepuletek sokasagaba nem engedtek be a menkuloket, es a valasz az, hogy nagyjabol igen, akkor az egesz magyar jogrendszer elmehet a fenebe azokkal egyutt, akik kitalaltak, mukodtetik es leginkabb azok, akiknek mindez termeszetes es e szerint cselekszenek.

Ja, fogalmam sincs arrol, hogy nekem van-e meg hova hazamennem, mert nem tudom, a mi hazunkban mi tortent, de holnap delutan kiderul. Csak kicsit aggodom….

A Nap Tv ma reggel ismet bizonysagat adta elfogultsaganak es a demokratikus jatekszabalyok iranti totalis erzeketlensegenek. Az apropot mindehhez a Magyar Radio elnokenek megvalasztasa koruli hercehurca adta.

Az elozmenyek a kovetkezok. Hosszu politikai kuzdelem utan ugy tunt, a partoknak vegre sikerul megegyezniuk a pozicio betolteserol. Azt most ne feszegessuk, hogy kerulhetett ez a jog a partokhoz, a lenyeg, hogy kialakult a konszenzus. Csodak csodajara a civil szervezetek kepviseloivel kiegeszult testulet ugyancsak rabolintott a kerdeses szemelyre, igaz, pont annyi szavazattal, amennyi minimalisan kellett hozza. Az igazi problema azonban csak ezutan kovetkezett: kiderult, hogy az egyik kurator nem a szavazolapon is foltuntetett modon, karikazassal jelolte meg a valasztasat, hanem egyszeruen athuzta az IGEN szot a papiron. Tekintettel arra, hogy ez az eljaras nem felelt meg az eloirasoknak, ket masik urator megtamadta a dontes ervenyesseget az illetekes helyen, es ott fel is fuggesztettek Such Gyorgy elnoki bejegyzeset.

Ezek utan kovetkezett a ma reggeli interju Pallagi Ferenc egeszen dobbenetes viselkedesevel. A musorvezeto ugyanis egesz egyszeruen minden konkret bizonyitek nelkul ketsegbe vonta a ket kurator politikai fuggetleneseget, tisztesseget, sot szellemi kepessegeit is. (Az mas kerdes, hogy valoszinuleg tenyleg nem az o szivuk szerint valo a nyertes palyazo, es ezt ok sem tagadtak.)

Pallagi tevedese ugyanakkor abban all, hogy az egesz ugyet nem volt hajlando masfelekeppen nezni, mint partpolitikai kerdest. Holott nemcsak errol van szo, hanem a demokracia egyik alapelverol, amely szerint a szabalyokat komolyan kell venni es be kell tartani. Ha az eloiras a karikazas, akkor az athuzas – lehet barmennyire egyertelmu – ervenytelen.

Gondoljuk csak meg, milyen kovetkezmenye lenne annak, ha a parlamenti valasztason a valasztasi bizottsagok onkenyesen vizsgalgathatnak es donthetnenek a voksok ervenyessegerol, fuggetlenul a vonatkozo elirasoktol.

A hab a tortan, hogy raadasul amikor kiderult, hogy egy voks kerdeses es ezen mulik a valasztas sikere, az egyik kurator bejelentette, hogy ove a kerdeses cedula, es ezt o IGEN-nek szanta. A baj csak az, hogy a voksolas titkos volt, es o ezzel a kozlessel megsertette a valasztas tisztasagat. Raadasul, nem is lehet egyertelmuen bizonyitani, hogy valoban az ove volt a kerdeses voks

Ezek a vonatkozasok termeszetesen a kivalo Pallagi Ferencben egyaltalan fel sem merultek, o megelegedett azzal, hogy ellenzeki aknamunkakent allitsa be az egesz tortenetet. Az interju stilusarol csak azert nem irok, mert reprodukalhatatlan…

Szoval, jo lenne a Nap-kelte hosszu evek ota kepernyon levo munkatarsait beiratni egy alapfoku demokraciatanfolyamra. Mert nem latjak a fatol az erdot: partos elfogultsaguk miatt abszolut normalis dolognak tekintik a demokracia garanciajat jelento kozjogi szabalyok megserteset. Hiszen a problema orvoslasahoz elegendo lenne megismetelni a szavazast. Nem bagatelizalni kellene az elkovetett hibat, hanem ragaszkodni a tiszta helyzetekhez.

Újabb szent tehén került veszélybe, nem csoda, hogy harci riadót fújtak az ál-érdekképviseletek és az ál-konzervatívok. Hamarosan dicstelen véget érhet az úgynevezett közalkalmazotti bértábla, a kádárizmus velünk élő öröksége.

Az állami szférában dolgozók jövedelme ma két dologtól függ: az iskolai végzettségüktől és munkában töltött éveik számától. Ami viszont egyáltalán nem számít, az a közalkalmazott által elvégzett munka mennyisége és minősége. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy egy budapesti hivatalban a portás nemrég azt a felvilágosítást adta nekem: az elvileg 8-ra járó ügyintézők nem szoktak megjelenni fél 9 előtt, és egyébként is megvannak a sajátos “szertartásaik”, azaz még hosszan kávézgatnak, mielőtt munkához látnának. Az illetékes végül egyébként negyed 11-re ért be, azaz több mint két órát késett…

A közszférában dolgozók díjazásának jelenlegi metódusa tehát kiválóan alkalmas arra, hogy a felelősségmentes és háborítatlan semmittevés anyagi alapjait biztosítsa emberek százezreinek egészen a nyugdíjig – a többi kilencmillió költségére. Arra viszont kétségtelenül és bizonyítottan alkalmatlan, hogy az állami szolgáltatások jól működő, hatékony rendszerét építsük rá.

Érdekes egyébként, hogy ebben az ügyben is milyen szépen egymásra talált a posztkommunista szakszervezeti mozgalom és az úgynevezett jobboldal vezető ereje, a Fidesz. Mindketten felháborodottan tiltakoztak a Kádár-rendszer gerontokratikus gondolkodásmódját tükröző bértáblarendszer esetleg lazítása vagy megszüntetése miatt. Jó lenne, ha végre a becsülettel dolgozók számon kérnék érdekeik állítólagos képviselőitől: miért mindig a selejt oldalán állnak? A szavazópolgárok pedig arra kérhetnének választ: a Fidesz mikor szakít végre a kényszeregyenlősdin alapuló és versenyt negligáló demagógiájával? Mert ez a gondolkodásmód nemcsak gerontokratikus, hanem szerencsére immár anakronisztikus is…

Veszélyes dolog szabadságra menni – legalábbis sokaknak lehetett ilyen tapasztalata nemcsak a rendszerváltás óta, hanem korábban is. Jónéhány sztorit ismer mindenki arról, kitől hogyan szabadult meg a munkaadója, amíg ő mit sem sejtve pihent valahol. 1990 előtt főleg a belső pozícióharc (vö. fúrás) vezethetett könnyen ilyen eredményre, később pedig a tömeges elbocsátások miatt volt célszerű akár még betegen is dolgozni, nemhogy fizetett szabadságon dőzsölni. Szerencsére ma már nem ilyen rossz a helyzet, bár jónéhány helyen még mindig dívik a létszámcsökkentésnek ez a nem igazán európai ügyintézési formája: abból már szinte városi legenda lett, hogy sokszor a munkavállalót “elfelejtik” tájékoztatni a döntésről, és csak akkor ébred rá a szomorú valóságra, amikor reggel hiába próbál belépni az épületbe, kártyája már nem nyitja az ajtót…

Visszatérve a kiindulóponthoz: a nyári szabadság ideje nemcsak a hétköznapi emberek számára jelenthet veszélyt, hanem a politikusoknak is. Ha nem is egzisztenciálisat, de karrierbelit mindenképpen. Gyurcsány Ferenc ennek ellenére elég bátor volt ahhoz, hogy elvonuljon két hétre a világ elől, holott biztos lehetett benne: a macska távollétében mindig felerősödik az egércincogás.

Csak ízelítőül néhány nyilatkozat az elmúlt napokból.

1. Az MSZP parlamenti frakciója bejelentette, hogy nem támogatja sem a vizitdíjat, sem a dobozdíjat, és úgy általában az egészségügyi reformnak a lakossági hozzájárulást növelő elemeit.

2. Az SZDSZ politikusai ugyanakkor a tandíjnak mentek neki. Véleményük szerint ugyanis a bevezetés előtt álló rendszer sokakat már a jelentkezéskor kizár a továbbtanulásból, ezért nem értenek egyet vele.

3. Lendvai Ildikó már azt is megpendítette: lehet, hogy Gyurcsánynak januárban nem kellene elfoglalnia az MSZP elnöki posztját is, mert “elképzelhető egy másik kombináció is”.

A miniszterelnök kétféleképpen gondolkodhat. Lehet, hogy távollétét egyfajta gőzleeresztő szelepnek fogja fel, amikor mindenki szabadon mondhat, amit akar, ezzel azonban el is fogy a tiltakozás muníciója, szeptemberben pedig újra keményen fogja a gyeplőt, és a kormányzat halad tovább a megkezdett úton. Ez a szerencsésebb verzió.

De az is lehet, hogy Gyurcsány valamiért már nem tud ellenállni a párt középhátsó vonala felől jövő nyomásnak, amely a régi szoci reflexek szerint a pillanatnyi politikai haszon kedvéért (vö. önkormányzati választások) megint hajlandó volna föláldozni a reformokat, és hosszabb távon magának az országnak a jövőjét.

Hogy melyik a valóság, csak augusztus 20. után tudjuk meg, amikor a konvergenciaprogram tartalma és vitája messzemenő következtetésekre ad majd alkalmat. Azt hiszem, rosszabbul nem járhatnánk, mint ha ismét a régivágású elvtársak ragadnák magukhoz a kezdeményezést a kormányban. Annak idején Medgyessy is ezen úszott el… a mi négy évünkkel együtt.

Tegnap a sors szeszélyéből egyszerre két sajtótájékoztatón kellett volna ott lennem. Az egyiket Fidesz, a másikat az MSZP tartotta, szerencsére ugyanabban az épületben, mindössze egy emelet különbséggel. Több éves tapasztalatomból kiindulva nem tűnt reménytelennek a dolog, hogy mindkettőt sikerüljön abszolválni: a Fidesz ugyanis már-már legendás módon hajlamos minimum 10-15 perc késéssel kezdeni a rendezvényeit, ennyi idő pedig elég kell, hogy legyen egy jó mondat és néhány vágókép felvételéhez a másik helyszínen. Ebből kiindulva direkt a szocikhoz mentünk először, de rossz lóra tettünk: a volt államtitkár, Mesterházy Attila minden várakozást felülmúlva közel negyedórát késett. Hogy azután miről beszélt, ha megölnének, se tudnám rekonstruálni, annyira magvas volt és eredeti, de ahogy utólag elolvastam az MTI tudósítását, a Fidesznél sem hallottunk volna túl sok újdonságot. Vajon miért nem divat manapság a politika csúcsain sem a pontosság? Azt hiszem, messzemenő következtetéseket lehetne ebből levonni….

Látszólag dúl az uborkaszezon: ma hír tudott lenni, hogy a Fidesz megismételte, amit egy hete már elmondott (Medgyessy Pétertől vonják vissza az utazó nagyköveti megbízást, mert túl sokba kerül ahhoz képest, amennyi hasznot hoz), a kormányszóvivői tájékoztatón pedig az volt a fő téma, hogy július 31-ével bezárólag(!) elküldték az érintetteknek a gázártámogatás igényléséhez szükséges nyomtatványt. Utóbbi még a Magyar Posta legendásan lassú kézbesítési tempójával számolva sem üti meg az aktualitás mércéjét.
A politikai harcmezőn tehát béke és nyugalom honol.

A hátország(ok)ban viszont egészen más a helyzet. Az igazán érdekes dolgok most ott zajlanak, hiszen közeledik az önkormányzati választás: a tavasszal hoppon maradt, illetve egyébként is negyed-, ötöd- és még alsóbb osztályú játékosok ezekben a hetekben vívják harcukat a következő négy évre biztos megélhetést jelentő posztokért.

A kormánypártoknál már most több jelentős áldozata van a küzdelemnek. Itt van például a salgótarjáni polgármester esete, aki 12 éve irányítja a várost (vörös fészek) az MSZP jelöltjeként, pártja viszont már tavaly nyilvánvalóvá tette, hogy idén nem őt favorizálják. Mit léphet erre a kigolyózott politikus? Kilép a pártból és függetlenként méretteti meg magát. Ugyanezt teszi Óbudán a koalíciós partner SZDSZ ex-polgármesterjelöltje, akit először tényleg el akart indítani pártja a hirtelen fideszessé lett Tarlós István megüresedő helyéért, később azonban mégis kihátráltak mögüle, és bár fenntartásaikat hangoztatták a szocialisták egykor kémelhárítóként dolgozó jelöltjével szemben, mégis passzív módon az ő támogatását választották. Hiába, a politikában az elvek a legritkább esetben írják fölül a szavazatmaximálás gyakorlatiasságát. Szerencsétlen átejtett jelölt mit tehet? Önállósodik és ismertségében bízik, persze nem sok eséllyel. Hiába mondanak ugyanis bármit: a városokban az önkormányzati választás még véletlenül sem a helyi ügyekről szól, sokkal inkább az úgynevezett nagypolitikáról.

Az ellenzék van, ahol összefog, van, ahol továbbra is egymás esélyeit rontja. Egészen széles koalíciót sikerült összehozniuk például a budapesti XVI. kerületben és Egerben, az I. és a II. kerületben viszont az önállóan indulni akaró MDF-es jelölt komolyan rontja a jobboldali győzelem esélyét. Persze, ki tudja, mi minden történik még szeptember 8-ig, a jelölések végső határidejéig.

Egy biztos: a színfalak mögött zajló, eddig nem jellemző intenzitású belharcok azt jelzik, egyre fontosabb az önkormányzati pozíciók birtoklása. Természetesen ennek is megvan a maga pénzügyi racionalitása: az Európai Uniótól megszerezhető források túlnyomó része hozzájuk kerül majd, és egyáltalán nem mindegy, ezekből a pénzekből mennyi fog majd a pártoknál és a haveroknál landolni…